SALT könyv – előrendelés

A Salt hamarosan megjelenő kötete az étterem ars poeticáját, legkedvesebb receptjeit és a szatmári konyhából nyert inspirációit mutatja be. A könyv szövegei, a tervezést inspiráló források és a könyvtest vizuális megoldásai együtt közvetítik azt a világot és hozzáállást, amitől a Salt olyan különleges és sokak által szeretett hellyé vált.

A Salt ételei úgy kapcsolódnak a szatmári régióhoz, hogy egyszerre tisztelegnek a hagyományok, az elődök generációs tudásokon keresztül letisztult receptjei és technikái előtt. Mindezt úgy, hogy a forma, amelyben az asztalra kerülnek, jól olvashatóvá teszi őket a főváros kálvinista terének belvárosi ölelésében. A könyv receptjei úgy követik egymást, ahogyan a tányérok érkeznek az asztalhoz: lépésről lépésre haladunk a nyersanyagok megmutatásában és megmunkálásában, így sorra nyílnak az ajtók nemcsak az új fogások, hanem azok regionális, lokális eredői felé is. A kötet feladata épp ugyanaz, mint az étteremé: megteremteni azt a kontextust, amelyben a Salt munkássága értően és élvezettel fogadható, anélkül, hogy a forma felülírná a tartalmat.

Salát Zalán Péter, valamint az általa bevont Biró Dávid képzőművész és Visnyai Zoltán betűtervező célja az volt, hogy az étteremben szerzett tapasztalataik alapján bemutassák a Salt ars poeticáját, valamint legkedvesebb receptjeinket. Néma Júlia kerámiái merített papírokon jelennek meg a kötetben, ezzel ölelik körbe a tartalmat, amit Mautner Zsófia és Katkó Krisztina szövegei kísérnek végig, Szilágyi Róza esszéivel és Saly Noémi magyar konyhatörténeti írásaival együtt.

Ha szeretnéd hogy az elsők között legyél, aki a kezében tarthatja 2026-ban a kötetet, akkor rendeld meg elővételben Az előrendelési időszakban leadott első 100 vásárláshoz az egész csapat által aláírt példányt biztosítunk.

A könyv 2026 elején jelenik meg, magyar és angol nyelven.

Az előrendelési időszak alatt már ki tudjátok választani, hogy helyszíni átvétellel, vagy szállítással szeretnétek majd megkapni a kiadványt. Amint a könyv megjelent, emailben értesítünk titeket a szállítási/átvételi információkkal kapcsolatban.

36.000 Ft

SALT Budapest
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.