Kenyérfogásunk régóta egyik központi, a SALT szellemiségét híven tükröző eleme menüsorunknak. Ez a közönségkedvenc, félbarna kovászos kenyér a zászlóshajója decemberben megnyílt pékségünknek, a SALT Bakerynek is.
Az elmúlt négy évben sok fordulatot hozott a vendéglátás és a SALT története is, de a mára már ikonikusnak mondható, félbarna kovászos kenyér az étterem történetének minden állomását végigkísérte. Nemcsak a degusztációs menü állandó része, de a Covid idején nyitva tartó delinek is az egyik slágerterméke volt, és törzsvendégeink a járvány elmúltával is rendszeresen kérdezték, hogy „mikor lesz megint” Tóth Szilárd-féle kenyér. December óta nemcsak kenyér, de véres csiga és szagos mügés vajas süti is kapható a Budán, a Tárogató úton megnyílt műhely-pékségünkben.A SALT-ból jól ismert arcok, Zsigó Ádám üzletvezető, Lefkovics Lea General Manager és Szilárd szakmai vezetésével egy 10 fős csapat vár nap nap után mindenkit.
Decemberben még csak pop-up formában nyitottunk meg egy korábbi ABC-ből a Bummm Design által skandináv hangulatúvá átalakított helységben, és egyelőre kísérletezünk a kínálat összeállításával is. A pékség letisztult, viszonylag alacsony tételszámú, mégis izgalmas választékkal várja azokat, akik vevők a magas minőségre és egyformán nyitottak a klasszikus és az újszerű ízekre is. Kenyérből csak kovászos készül, a klasszikus félbarna mellett teljes kiőrlésű zabos és főzött rozskenyerünk is van, és mindig kapható egy kicsit különlegesebb, az adott szezonnak megfelelő kenyér is: a nyitáskor például szárított fügelevéllel ízesített, a karácsonyi időszakban gesztenyés, most pedig diós kenyeret kínálunk. Péksüteményekből ismert klasszikusokat (vajas croissant-t, kakaós csigát, skandináv stílusú, kelt tésztás, kardamomos bullárt) is készítünk, és van egy-két olyan kuriózum termékünk is, amiket valamilyen módon az étterem filozófiája és/vagy ételei ihlettek.
Hagymás-véres csigánkat ugyanaz a vérpuding tölti, mint az étterem egyik amouse fogását, a szagos mügés krém pedig szintén az éttermi tapasztalatok alapján került kouign-amann süteményünkbe. A különféle péksütemények mellett Lefkovics Lea kolléganőnk amerikai stílusú cookie-jai is megtalálhatók nálunk.
A fokozatosságban hiszünk: a SALT Bakery kínálata és belső tere is formálódik még, most szalmabálákra leülve lehet helyben elfogyasztani a sütiket, a lemezjátszónk is zöldséges rekeszeken ül, a kínálat pedig dinamikusan alakul a helyi igényeknek megfelelően. Emellett izgalmas, és a későbbi választékot befolyásoló kihívás az is, hogy a SALT alapelveit és filozófiáját a mindennapi kínálatban, egy egészen más gasztronómiai területen jelenítsük meg.
Idén tavasszal több izgalmas péksüteményt szeretnénk bevezetni, olyanokat, amelyek még jobban megjelenítik a SALT olyan alapértékeit, mint a szezonalitás, a helyi alapanyagok vagy a magyar gasztronómiai hagyományai. A közeljövőben egyre több szezonális, szezonálisan gyűjtött vagy elrakott, fermentált és savanyított alapanyagot emelünk be a pékségbe, célunk, hogy olyan ízeket kínáljunk, amelyeknek megvannak a magyar gasztronómiai gyökerei, mégis képesek meglepetést okozni a fogyasztónak. Szeretnénk az utóbbi időben feledésbe merült recepteket felfrissíteni és az ízeket hazai alapanyagokkal, modernizálva visszaidézni.
Fejlesztés alatt áll például egy sós-kapros „túrós” batyunk fermentált kölessel, és közkívánatra lesz kiflink is, méghozzá nem is akármilyen: kendermagos kiflinknek nemcsak a tésztájába kerül majd kendermagliszt, de maga a kész péksütemény is kendermaggal lesz beborítva.
Az edukáció igénye olyan „saltos” alapvetés, ami a pékségben is Szilárd szakmai irányítása alatt valósul meg. Hiszünk benne, hogy egy egyszerű kovászos kenyérrel is meg lehet mutatni, mit jelent a beltartalmilag, gasztronómiailag és kulturálisan is az értékes étel.
A kutyabarát SALT Bakeryt nagy szeretettel fogadta a helyi közönség, amelyik régóta várt egy hasonló profilú üzletre a környéken, és örömmel tapasztaljuk azt is, hogy a SALT név hívására akár a város másik végéből is sokan eljönnek hozzánk.