A bakelit barázdája ritmust rögzít. A szántóföld barázdája munkát rögzít. Mindkettő ismétlésekből épül fel.
A szatmári stílus az erő demonstrációja. A táncosok nem csak „lépnek”, hanem birtokba veszik a teret. Jellemző a büszke tartás, a határozott, éles mozdulatok. A zene és a tánc végig tűzben tartja az embert. Nem véletlen, hogy a táncházmozgalom egyik legnépszerűbb anyaga: szinte minden kezdő néptáncos a szatmári alaplépésekkel találkozik először.
A Sebő Együttes Táncházi muzsika I–II. című dupla albuma (Hungaroton, 1976) tette lehetővé, hogy a városi fiatalok hiteles, eredeti forrásból származó népzenét tanulhassanak. Ez a lemez a magyar táncházmozgalom egyik legfontosabb alapköve. Nem szórakoztató népzenét akartak létrehozni, hanem a gyűjtéseken hallott eredeti, paraszti játékmódot másolták le tűpontosan.
Ezt a bakelitlemezt állítottuk absztrakciónk fókuszába, felületét mély tónusú olajpasztellel vontuk be, majd különböző méretű spatulákkal formáltunk benne metszéseket. Egy késő őszi, felázott szántóföld képe rajzolódik ki. Képzeletbeli horizontján egy távoli piros traktor tűnhet fel egy odahulló pigmentpor bucka formájában. A barázdákban megjelenő nyomok egyszerre idézik meg a zenei ritmus ismétlődését és a termőföldön őszi szántást végző munkagépek lenyomatait. Fel kell fedjük azt a részletet, miszerint az előbukkanó barázdák struktúrája a Szatmári táncok I. (Magyar verbunk) és a Szatmári táncok II. (Csendes, csárdás és ugrós-csárdás) táncrend hangjait és ritmusait őrzi. A hang hordozófelülete váratlanul egy spekulatív, művelt kultúrtáj látképévé válik.
–
Ground Level
Alkotók: Biró Dávid–Salát Zalán Péter:
Szatmári táncok, 2024
Sóskafagylalt rozskovászos ostyában, 2025
